Akkor folytatom, szóval:

MEGNYITOTTAM A TÁRSKERESŐ IRODÁMAT!

Nagyon nagy volt az elszántságom, mert tudtam, hogy működik, hiszen mi voltunk az élő példa.

Eszembe jutott az asztrológus, aki nem is olyan régen a csillagokból, pontosan így látta a jövőmet. Ilyen véletlenek nincsenek!  Kicsit féltem, hogy Zoltánnal lévő kapcsolatomat ez a tevékenység rossz irányba fogja befolyásolni, de nem! Legalább is az elején még nem. Számomra ő volt a férfi és a munkám során mást nem is láttam annak.

Többen is kérdezték, hogyan működik ez, hiszen az irodába az „éhes férfiak” jönnek! Mindenki munkájában van kísértés, Zoltán sem szerzetesek és apácák között dolgozott. Ez a helyzet ékes bizonyítéka volt annak, hogy ha két ember között rendben van minden, oda senki nem férkőzhet be. Én hűséges típus vagyok. Teltek a hónapok, rengeteget utaztunk, mivel nagy gyerekeink voltak, nem kellett senkihez alkalmazkodni.

A kezdeti nehézségek után, egyre sikeresebben alakítottam a vállalkozásomat. Rendszeresen jártam tréningekre, ahol nagyon sokat tanultam. Egyre több ötletem támadt Zoltánom vállalkozásával kapcsolatban is, ösztönöztem őt a fejlesztésekre, változásokra, amit mindig valamiért hárított. Akkor még nem értettem, hogy miért, csak később világosodtam meg.

Ahogy telt az idő, egyre gyakrabban voltak köztünk feszültségek, sértődések viták. Én azt hittem, hogy ezek beleférnek a kapcsolatunkba. Egyre többször tette szóvá, lendületes, határozott habitusomat. December vége volt, terveztük a szilvesztert, de már az is, olyan nyögve – nyelősen alakult. Semmit nem fixáltunk le, pedig imádtunk táncolni mind a ketten. Hozzám folyamatosan jöttek az ügyfelek, élveztem ezt a munkát és nem vettem észre, hogy közben elcsúszott az életünk.

Épp az irodában voltam, beszélgettem valakivel, mikor Zoltán telefonált,- szívem visszahívlak, mert most nem jó, - mondtam. Elrendeztem a dolgaimat, jó hangulatban, humorosan hívtam vissza, azt hittem az estét beszéljük meg, de ettől egy kicsit többről volt szó, az egész további életünket átírta egy mondattal!

 Ági én szakítani akarok, megbeszéltük, ha nem megy tovább, szólunk,- most szóltam, nem akarom folytatni és a jövő évet így elkezdeni, - majd letette a telefont.

Mint mondtam, szilveszter délelőtt volt.  Akit én FÉRFINAK gondoltam, akivel évek óta együtt élek, telefonon szakított velem!  Nem tudta idetolni a képét és a szemembe mondani!  Ugye milyen férfias? Egy kisebb fajta sírógörcs kapott el, nagyon fájt. Szerettem volna átbeszélni, javítani, de iszonyúan véglegesnek tűntek ezek a mondatok, mint aki már régen döntött, csak most merte ilyen „férfiasan”, telefonon elmondani.

Kétségbe estem, beborult felettem az ég!  A szakítás sose jó, az egyik rákészül, a másik szenved. A miérteken gondolkoztam és nagyon sajnáltam magam. Hogyan tovább, ki fog nekem segíteni az életemben, a munkámban, mert annyira önállónak azért nem éreztem magamat. Mikor már reálisabban tudtam gondolkodni, nagyon sok hibára, jelre jöttem rá, amiket időben észre kellett volna vennem!

Tanulság:

Mikor megismerkedtünk, egy hullámvölgyben  lévő nőci voltam, tele gonddal, problémával. Zoltán volt az erős, ügyes vállalkozó pasi, akire felnéztem. Rengeteget segített a magánéletemben és a munkámban is. Ő ezt a helyzetet láthatóan élvezte is, ebben az életszakaszomban ismert meg, nem tudta, hogy én alapvetően, nem ilyen vagyok.

Neki akkor egy okos, értelmes, csinos kis mucuskára volt szüksége, aki elég bizonytalan az élet dolgaiban és ő az erős férfi, majd mellette áll.

Ez a leosztás, sok kapcsolatban, nagyon jól működik!  Nekem, a vállalkozás adta sikerélmények egyre nagyobb önbizalmat adtak, kezdtem a saját fejem után menni, a régi énemhez közelíteni, amit ő nem ismerhetett.

Sőt, Zoltán vállalkozásában is megláttam a fehér foltokat, kvázi, miben lehetne fejlődnie? 

Ez volt az a pillanat, amikor „tökön szúrva” érezte magát!!

Egy félszeg nő, akit ő segített felállni, aztán mindent jobban fog tudni és föléje kerekedik, no, azt már nem!

Miért nem tudtam jobban figyelni a jelekre? Talán azért, mert az aprócska sikereimtől szárnyalni kezdtem, és nem vettem észre, amit észre kellett volna venni. 

Ági, akármennyire fáj, ennek bizonyára így kellett történnie, lejárt az időnk!  A kis mucuskából visszataláltam önmagamhoz. 

Az asztrológus ismerősöm egyszer azt mondta, amikor két ember szakít és hevesen kiosztja a másikat, hatalmas igazságok röpködnek a levegőben.

Mindig figyelj oda, hogy első indulatban, zsigerből, mit vág a fejedhez a másik, mert egyrészt, a kapcsolatban neki az fájt a legjobban, másrészt tuti, hogy igazságot mond rólad, - honnan tudom, hogy igazság?

Onnan, hogy neked az baromira fog fájni! 

Hát ez valóban telitalálat volt, mert kaptam egy olyan kritikát, hogy belezöldültem! Már akkor éreztem, tudtam, hogy igaz.

Olyannyira belém mart, hogy máig cseng a fülemben, sőt jelenleg is próbálok rajta változtatni.

Összességében hálás vagyok mindenért, mert komoly útravalót kaptam. Mikor kétségbe esetten, sírva kérdeztem, Zoltán, hogy fogom én ezt egyedül csinálni, nekem fontos volt, hogy mellettem álltál, hogy számíthattam rád.

Az én sikerem, a te sikered is, hogy fogom én ezt tovább folytatni?

Itt jött, az a mondat, amivel erőt adott,(de akkor én azt, abban a pillanatban, gonoszkodásnak éltem meg.)

Olyan erőt, hogy sok év távlatából, ma is emlékszem rá:

                        ÁGI, TE KÉPES VAGY RÁ!  Igaza lett! 

Ez egy életre szólt. Köszönöm neki!

Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!

(Társkereső irodámat itt megtalálod: http://vac.ctk.hu)

Folytatás pár nap múlva: Műhelytitkok, avagy valójában mi is történik az irodában?  (Most aztán minden „izgit” megtudsz!)