(még nem voltam irodavezető)

Századszor tört rám, a tele van a hócipőm az egyedül léttel, - érzés!

Komolyan tenni akartam már valamit. Elmentem egy asztrológushoz is, „T’- hez, hittem is benne, meg nem is. A csillagok állása szerint jön a pasi az életemben és rövid időn belül vállalkozni fogok.

No, azt már nem, csattantam fel, én a biztos állásomat soha nem adom föl egy bizonytalanért! Micsoda hülyeség – gondoltam. Telt, múlt az idő, egy barátnőm a szülővárosomban társkereső irodavezető volt, egy országos hálózat részeként dolgozott. Felhívtam őt Zsuzsi, nincs egy épkézláb pasid, mert már lassan saját magamban sem hiszek. Figyelj, mondta, van itt egy férfi, egészen normálisnak tűnik.. Mit veszthetsz, szólok neki, megadom a telefonszámodat, találkozzatok jó?

Rendben, válaszoltam, de nem nagyon hittem benne. Még aznap este csöngött a telefon. Felvettem, beleszólt egy nagyon kellemes hang, ő  X  Zoltán és engem keresett.

Ledermedtem, azt hittem eláll a szívverésem, ő lesz az, az „egészen normális férfi”. Az irodavezető Zsuzsától kaptam meg a telefonszámát és szeretnék megismerkedni önnel. Holnap délután jó lesz? – kérdezte. Jaj, az nem jó – hebegtem, akkor holnap után? Jaj, az sem jó.  Akkor, mikor jó? Hát nem is tudom, - nyöszörögtem, hogy ilyen - olyan elfoglalt vagyok, természetesen nem volt igaz, de annyira meglepett a dolog, hogy idegességemben össze-visszabeszéltem.

Erre nagy csend lett, majd bölcsen folytatta: Hölgyem, ha ön soha nem ér rá, akkor miért keres társat? Ez a mondat pillanatok alatt kijózanított, - holnap este 4 óra jó lesz, vágtam rá!  Találkahelynek a lakásunktól két sarokkal arrébb lévő utcát adtam meg. Hozzám nagyon közel volt, de ő ezt nem tudhatta.

Másnap fél 4-kor már lázasan készülődtem, Szeptember volt és még igen meleg, tehát vékony ruha és egy pulcsi. Már nagyon izgultam, cicoma, kence, parfüm és minden, ami kell. Háromnegyed 4-kor érkezett haza a lányom, váltottunk pár szót, ő tudott a dolgaimról. Ahogy kinéztem az ablakon, látom, hogy megáll a házunk előtt egy szép autó és kiszáll egy jól szituált, sármos pasi, nézeget és elindul, az általam megadott utca felé. Nóri nézd, ezzel a pasival fogok találkozni – nyilallt belém! Anya, te megadtad egy vadidegen pasinak, hogy hol lakunk? Kérdezte elképedve,- dehogy adtam meg mondtam, - de akkor honnan tudod, hogy ő az, ha nem ismered?  Tudni, nem tudom, csak ez az érzésem.

4 óra volt, elindultam a találkahelyünkre, igen ő volt az, Zoltán, akire az ablakból ráéreztem. Ő állt meg a házunk előtt. Ilyen véletlenek nincsenek! Bemutatkoztunk, végre itt éreztem azt az érzést, amire már régóta vágytam. Nem az Ámor nyilát, nem a mindent elsöprő vágyat, hanem egyszerű, sima érzést: ezzel a férfival, most itt minden kerek! Végre! Rendben van rajta minden,  szimpatikus, a külleme oké, nyitott a világra, jó humora van, jó a beszélőkéje, tisztelettudó, hogy mi lesz ebből, nem tudom, de a belépő jól sikerült, az biztos.

Egy kb. 2 órás, első randi már jelent valamit? Kérdeztem a barátnőimtől, hát persze, tuti, hogy tetszel neki, jaj de jó, örömködtem! Eltelt két nap és semmi. Én fel nem hívom, az biztos, ha akar valamit, akkor keressen ő. És keresett, találkoztunk egyszer, kétszer, százszor, kialakult egy kapcsolat, amit már nagyon – nagyon rég óta megérdemeltem. Kölcsönösen megismertük egymás családját, a gyerekeink is elfogadtak és lassan, lassan elkezdtünk összecsiszolódni.

Mind a kettőnknek volt saját otthona, ő 20 km-rel lakott arrébb egy másik településen, a munkája is néha úgy alakult, hogy otthon kellett lennie, ezért az összeköltözés csak részben történt meg. Ez volt a legideálisabb állapot. Nekem szükségem van a szabadságra, függetlenségre, de fontos, hogy érezzem, tartozom valakihez, hogy mellettem állnak, hogy szükség van rám. Pasi legyen a talpán, aki ezt kibírja! Zoltán még pár évig kibírta.

Nagyon szeretett motorozni, én is többször vele mentem, merész volt, de soha nem meggondolatlan, ezt is imádtam benne. Többször elmondtuk baráti társaságban, hogy sorsszerű a megismerkedésünket, ami engem egyre jobban érdeklődővé tett a társkereső irodák tevékenysége felé. Mindig ott motoszkáltak a fejemben azok a kérdések, van-e erre kereslet, valóban összehoznak-e ott párokat? De hát micsoda ostoba kérdés, hiszen mi vagyunk erre az élő példa! Egyre jobban foglalkoztatott a téma. Eszembe jutottak a korábbi intuícióim, akkor én, ezek szerint képes vagyok megérezni ilyen dolgokat?

A gondolataim állandóan e körül forogtak, egyre eltökéltebb lettem.  Valóban vágytam rá, igen, én ezt szeretném csinálni! Elmeséltem Zoltánnak, hogy mit szólna, ha ilyen tevékenységbe kezdenék? Ő is látott benne fantáziát, és teljes mellszélességgel támogatott!  Elindultam hát az utamon. Az eredeti állásomat nem adtam föl, mellette vállalkoztam. Szerződést kötöttem egy országos hálózat tulajdonosával. Részt vettem felkészítőkön, megismerkedtem az irodavezetőkkel, tapasztalatcseréken voltam, megkaptam az adatbázist, béreltem egy irodát a város központjában és,

MEGNYITOTTAM A TÁRSKERESŐ IRODÁMAT!

még nincs vége, folytatás következik

Találkozás a nagy „ő”- vel!  II.rész

 Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed

(Társkereső irodámat itt megtalálod: http/vac.ctk.hu)