(még nem voltam irodavezető)

Századszor tört rám, a tele van a hócipőm az egyedül léttel, - érzés!

Komolyan tenni akartam már valamit. Elmentem egy asztrológushoz is, „T’- hez, hittem is benne, meg nem is. A csillagok állása szerint jön a pasi az életemben és rövid időn belül vállalkozni fogok.

No, azt már nem, csattantam fel, én a biztos állásomat soha nem adom föl egy bizonytalanért! Micsoda hülyeség – gondoltam. Telt, múlt az idő, egy barátnőm a szülővárosomban társkereső irodavezető volt, egy országos hálózat részeként dolgozott. Felhívtam őt Zsuzsi, nincs egy épkézláb pasid, mert már lassan saját magamban sem hiszek. Figyelj, mondta, van itt egy férfi, egészen normálisnak tűnik.. Mit veszthetsz, szólok neki, megadom a telefonszámodat, találkozzatok jó?

Rendben, válaszoltam, de nem nagyon hittem benne. Még aznap este csöngött a telefon. Felvettem, beleszólt egy nagyon kellemes hang, ő  X  Zoltán és engem keresett.

Ledermedtem, azt hittem eláll a szívverésem, ő lesz az, az „egészen normális férfi”. Az irodavezető Zsuzsától kaptam meg a telefonszámát és szeretnék megismerkedni önnel. Holnap délután jó lesz? – kérdezte. Jaj, az nem jó – hebegtem, akkor holnap után? Jaj, az sem jó.  Akkor, mikor jó? Hát nem is tudom, - nyöszörögtem, hogy ilyen - olyan elfoglalt vagyok, természetesen nem volt igaz, de annyira meglepett a dolog, hogy idegességemben össze-visszabeszéltem.

Erre nagy csend lett, majd bölcsen folytatta: Hölgyem, ha ön soha nem ér rá, akkor miért keres társat? Ez a mondat pillanatok alatt kijózanított, - holnap este 4 óra jó lesz, vágtam rá!  Találkahelynek a lakásunktól két sarokkal arrébb lévő utcát adtam meg. Hozzám nagyon közel volt, de ő ezt nem tudhatta.

Másnap fél 4-kor már lázasan készülődtem, Szeptember volt és még igen meleg, tehát vékony ruha és egy pulcsi. Már nagyon izgultam, cicoma, kence, parfüm és minden, ami kell. Háromnegyed 4-kor érkezett haza a lányom, váltottunk pár szót, ő tudott a dolgaimról. Ahogy kinéztem az ablakon, látom, hogy megáll a házunk előtt egy szép autó és kiszáll egy jól szituált, sármos pasi, nézeget és elindul, az általam megadott utca felé. Nóri nézd, ezzel a pasival fogok találkozni – nyilallt belém! Anya, te megadtad egy vadidegen pasinak, hogy hol lakunk? Kérdezte elképedve,- dehogy adtam meg mondtam, - de akkor honnan tudod, hogy ő az, ha nem ismered?  Tudni, nem tudom, csak ez az érzésem.

4 óra volt, elindultam a találkahelyünkre, igen ő volt az, Zoltán, akire az ablakból ráéreztem. Ő állt meg a házunk előtt. Ilyen véletlenek nincsenek! Bemutatkoztunk, végre itt éreztem azt az érzést, amire már régóta vágytam. Nem az Ámor nyilát, nem a mindent elsöprő vágyat, hanem egyszerű, sima érzést: ezzel a férfival, most itt minden kerek! Végre! Rendben van rajta minden,  szimpatikus, a külleme oké, nyitott a világra, jó humora van, jó a beszélőkéje, tisztelettudó, hogy mi lesz ebből, nem tudom, de a belépő jól sikerült, az biztos.

Egy kb. 2 órás, első randi már jelent valamit? Kérdeztem a barátnőimtől, hát persze, tuti, hogy tetszel neki, jaj de jó, örömködtem! Eltelt két nap és semmi. Én fel nem hívom, az biztos, ha akar valamit, akkor keressen ő. És keresett, találkoztunk egyszer, kétszer, százszor, kialakult egy kapcsolat, amit már nagyon – nagyon rég óta megérdemeltem. Kölcsönösen megismertük egymás családját, a gyerekeink is elfogadtak és lassan, lassan elkezdtünk összecsiszolódni.

Mind a kettőnknek volt saját otthona, ő 20 km-rel lakott arrébb egy másik településen, a munkája is néha úgy alakult, hogy otthon kellett lennie, ezért az összeköltözés csak részben történt meg. Ez volt a legideálisabb állapot. Nekem szükségem van a szabadságra, függetlenségre, de fontos, hogy érezzem, tartozom valakihez, hogy mellettem állnak, hogy szükség van rám. Pasi legyen a talpán, aki ezt kibírja! Zoltán még pár évig kibírta.

Nagyon szeretett motorozni, én is többször vele mentem, merész volt, de soha nem meggondolatlan, ezt is imádtam benne. Többször elmondtuk baráti társaságban, hogy sorsszerű a megismerkedésünket, ami engem egyre jobban érdeklődővé tett a társkereső irodák tevékenysége felé. Mindig ott motoszkáltak a fejemben azok a kérdések, van-e erre kereslet, valóban összehoznak-e ott párokat? De hát micsoda ostoba kérdés, hiszen mi vagyunk erre az élő példa! Egyre jobban foglalkoztatott a téma. Eszembe jutottak a korábbi intuícióim, akkor én, ezek szerint képes vagyok megérezni ilyen dolgokat?

A gondolataim állandóan e körül forogtak, egyre eltökéltebb lettem.  Valóban vágytam rá, igen, én ezt szeretném csinálni! Elmeséltem Zoltánnak, hogy mit szólna, ha ilyen tevékenységbe kezdenék? Ő is látott benne fantáziát, és teljes mellszélességgel támogatott!  Elindultam hát az utamon. Az eredeti állásomat nem adtam föl, mellette vállalkoztam. Szerződést kötöttem egy országos hálózat tulajdonosával. Részt vettem felkészítőkön, megismerkedtem az irodavezetőkkel, tapasztalatcseréken voltam, megkaptam az adatbázist, béreltem egy irodát a város központjában és,

MEGNYITOTTAM A TÁRSKERESŐ IRODÁMAT!

még nincs vége, folytatás következik

Találkozás a nagy „ő”- vel!  II.rész

 Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed

(Társkereső irodámat itt megtalálod: http/vac.ctk.hu) 

 (Társkereső irodámat itt megtalálod: http/vac.ctk.hu) 

(rém) telefonos randi Ágika főszereplésével

(még nem voltam irodavezető)

Azokat hívom telefonos sztoriknak, amik nem jutottak el a találkozásig.

1-2 levélváltás, telefonbeszélgetések és ezzel vége is. Hát mit mondjak, itt is vannak csodák  A kiválasztásnál mindig az első alapelv érvényesült: csak hozzám illő, független pasi jöhet szóba és lehetőleg ne az ország másik felébe lakjon. Ezzel a kifejezéssel már óvatosan bánok, mert a korábbi pasik is a kiválasztásnál „jónak bizonyultak”, aztán valami mindig elrontódott.

Szóval írtam néhány nekem, valónak. Ezek a férfiak ezer levelet is kaphatnak, de láss csodát, válasz is érkezett. Ilyenkor a legjobb az azonnali telefonszám csere, aztán majd úgy is eldől.

 telefon 1.

Ha tudom, hogy keresni fognak, teljes lázban égek. Jólesik ez az érzés. Szóval vártam Ferenc hívását, hogy pontosan melyik nap fog keresni, azt nem fixáltuk le.  Általában egyedül vagyok esténként, ez nagyon jó, mert nem kell elvonulni, suttogni, bátran tudok válaszolni.

Elérkezett a nagy pillanat, csörgött a telefon, X Ferenc vagyok, B Ágival szeretnék beszélni. A szívem hevesen vert, és elkezdtünk nagyon nyögve –nyelősen beszélgetni. Munkahely, család, gyerekek?  

Furcsállottam, hogy többször kérdez a hangomról, milyen érdekes, milyen erős, milyen határozott, olyan rekedtes egy kicsit.  Te cigarettázol?  Nem, én nem cigizek, mondtam.  Neked mindig ilyen a hangod? Igen, ilyen, válaszoltam.

Én bugyuta, azt hittem, hogy dicsérni fogja, mert valóban egyedi hangfekvésem van.

Hát nem, éppen az ellenkezője történt!

Ferenc közölte: ha neked valóban mindig ilyen a hangod, akkor én nem szeretnék veled megismerkedni és letette a telefont!

Ez igen, legalább az elején, őszintén megmondta, de abban a pillanatban az én hangom is elakadt és azt hitem, hogy ott helyben elájulok…!  Hát ez aztán nem egy tökölős pasi. Biztos egy kis „barbybabát” várt, és megijedt, vigasztaltam magam, de lehet, hogy nem is akart igazán ismerkedni,  stb…! Barátnők, telefon, ahogy az lenni szokott.

telefon 2.

Azért nem fogom feladni ilyen könnyen! Jöjjön ismét a hagyományos forma, hátha mégis itt vár a szerencse. Újabb újság hegyeket vásároltam, „férfi keres nőt”rovat, válogatok, keresgélek, nézzük az internetet is, no, igen, Mátyás, ő lesz az én emberem!

Mátyás 185/90, elvált, diplomás, 2 nagy gyerek, kedves, gyengédségre vágyik, hűséges stb. Annyi szép volt róla írva, túl fényesnek is tűnt. Válaszoltam, én sem bántam csínján a saját fényezésemmel. Megadtam az elérhetőségemet is.

Teltek, múltak a napok, egyszer csak egy kora esti órában hív Mátyás. Bevallom nagyon kedélyesen elbeszélgettünk, és nem is volt nyögve-nyelős, határozottan szimpatikus volt. Bár egy dolog felkeltette a figyelmemet, túl nagy zaj volt körülötte. Rá is kérdeztem, te hol vagy most, hogy ilyen hangzavart hallok?

Kissé meglepődve magyarázkodni kezdett, hogy egy kávézóban hazafelé, ez a törzshelye, itt szokta elintézni a telefonjait. Miért nem otthon? Tettem fel a logikus kérdést, hát mert lehet, hogy bejönnek a fiaim és ez meg az…

No, jó, gondoltam, hát te tudod. Eltelt pár nap, nálunk szombaton családi szülinapi ebéd volt.

Szépen megterített asztal a húgomék a gyerekekkel, és én a lányommal. Ilyenkor nagy családi nevetgélések, sztorizások vannak, olyan olaszos hangulat. Egyszer csak csörög a telefonom, hát ez ki lehet, kicsit arrébb mentem, fogalmam nem volt, ki lehet szombaton ebédidőben.

Egy női hang szólt bele és mondta, hogy B Ágnessel szeretne beszélni, én vagyok, válaszoltam.

Ettől kezdve sikítva, őrjöngött, hogy a família kezébe megállt a kanál, mint a filmekben, mindenki meredten nézett rám. Látták, hogy gubanc van, intettem és átmentem a másik szobába, de a válaszaimat nem lehetett, nem hallani.

Szóval a tényállás: ez a hölgy az én kedves Mátyásom hites felesége volt, aki rájött, hogy az ő férjecskéje mit művel. Megtalálta a nők válasz leveleit és benne az elérhetőségeket.

Jól éreztem én, azért beszélt ő egy kávézóból, mert otthon az anyu várta. Szegény asszony magából kikelve, üvöltötte le a fejem és elcsukló hangon mondta, hogy ő a jövő héten kórházba megy egy komoly műtétre és szálljak le a férjéről!

Hát ez gyönyörű! Elhebegtem, hogy nagyon sajnálom, de nem én voltam a kezdeményező, én mit sem sejtve válaszoltam a hirdetésre, de ezennel ünnepélyesen kilépek a dologból - mondtam és kinyomtam a telefont.

Nagyon kínosan éreztem magam, nem is azért, mert engem átvertek, hanem azért, mert elképzeltem, hogy leélsz valakivel egy életet és ilyen gusztustalan, gagyi módon becsapod. Volt mit mesélnem a barátnőknek.

Ezek a történetek voltak társkeresésem első lépései. Az elején sokszor mérgelődtem, kiakadtam, hogy történhetnek meg velem ezek a dolgok? Tényleg minden férfi ilyen? Miért sikerül másnál ráéreznem arra, hogy ki, kit vonz, ki, kihez passzol és saját magamnál ez miért nem működik?

Aztán rájöttem, hogy nem hiába voltak ezek a találkozások, közhely ugyan, hogy ebből tanulunk, pedig igen, tanulunk és fejlődünk. Lehet toporogni és sajnálni magunkat, de nem érdemes. Legalább egy kicsit vegyük tudomásul, hogy mi is hibásak vagyunk saját történeteinkben.

Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!

Folytatás pár nap múlva:

Egyáltalában létezik olyan ember, aki nekem megfelel, avagy, ébresztő Ágika!