Barányi Ági blogja

Hogyan NE dögölj bele a párkeresésbe? - avagy egy társkeresőiroda - vezető 10 évnyi tapasztalata

TÖRTÉNET/ 19. A csábító fotók története,

2017. szeptember 30. 19:50 - Barányi Ági

avagy egy ember, aki még időben észhez tért!

Ő János, aki korábban az online társkereső oldalakról írta meg a véleményét, megint tollat ragadott. Hát mi tagadás, jól tette!

 

Jánosunk jóképű, Vácon, szép nagy kertes házban élő, jól szituált, intelligens, nagyon nyitott, kommunikatív, széles látókörű férfi.

Felesége elhunyt, gyermeke nincsen. Ez év nyarán megkeresett az irodában, hogy segítsek megtalálni a párját.

Teltek, múltak a hónapok, mikor is csörgött a telefon és, tőle nagyon szokatlan, zaklatott és sürgető hangon közölte, hogy fontos információt szeretne velem megosztani.

 

Ágika, elmesélnék egy történetet, mert célom és eltökélt szándékom, hogy felvilágosítsam, és megóvjam férfi társaimat attól, hogy olyan hibába essenek, mint én.

Ezért muszáj elmondanom Önnek és, mindenki másnak!

Nem vádolni akarok, mert tökéletesen tisztában vagyok a felelősségemmel, és pontosan tudom, hogy 100% - ban én voltam a hibás!

 

János, kíváncsian várom, halljuk!

Az esemény kettő éve kezdődött, én akkor azt hittem, hogy kész, vége, ennyi volt, de most, 2017 - ben újra megtalált.

Ezt komoly jelzésnek tekintettem, és éreztem, hogy tennem kell valamit!

A „vészcsengőt most szeretném, de piszkosul megnyomni”!

Az egész a világ tudtára akarom adni a storyt, hogyan lehet valakiből pillanatok alatt BALEK!

Én sajnos a saját bőrömön tapasztaltam azt, amit más még csak nem is sejthet, hogy mi a „dörgés az ilyenfajta hölgyekkel”.

Történetem minden betűje, minden szava, szóról – szóra IGAZ!

Lehet ítélkezni, lehet bírálni, én is azt hittem, hogy ez velem SOHA, de SOHA nem történhet meg, aztán mégis!

Sopánkodhatnék miatta és mondhatnám, hogy engem az ártatlan férfit, csúnyán átvertek, de nem teszem, mert sajnos én voltam a hibás, – vállalom!

 

Szóval Ágika, aki a következő sorokat fogja olvasni, nyilván tök idiótának néz, pedig nem vagyok egy begyepesedett férfi.

Olyan gyors egymásutánban jöttek az események, hogy időm sem volt gondolkozni, csak a segítésen járt az eszem!

Kedves Olvasó, hát, mi tagadás a „döbbenet” szó is kevés erre a történetre, ezért legyen mindenki, nagyon – de nagyon kíváncsi, mert megéri!

 

Akkor kezdődjék a „színjáték”!

Kettő éve felregisztráltam egy nagy online társkereső honlapjára,

(nem az Önökére).

Nézegettem, hogy kit szólítsak meg, mikor is megláttam Krisztát.

Ő budapesti, korban hozzám illő hölgy volt. 4 – 5 fotót is feltett magáról, melyek nagyon korrekt, mégis irtó csábítók és kívánatosak voltak.

A szép ajkak, smink, a vonzó tekintet, a szempillák, a kedves mosoly, a feltűzött, de mégis kacéran lógó szőke hajtincsek, olyan művészien omlottak az arcára, szóval elragadónak tartottam és vágytam rá, hogy megismerjem. Azonnal írtam is neki, ő válaszolt, megadta a telefonszámát, hogy könnyebben tudjunk beszélgetni. És itt kezdődött a „szédítő” történet.

 

Ismerjük meg Krisztina ügyes kis fortélyát!

Krisztina levele Jánoshoz:

Kedves János!

Igaz, hogy Budapestet írtam be lakhelyemnek, de most Szeged mellett, egy kis faluban élek édesanyámnál. Nézd ezt el nekem, mert nehéz erről beszélni.

A fővárosban, egy panzióban, feketén dolgoztam, és már 4 hónapja nem kaptam rendes fizetést, mikor is a főnököm szexuálisan zaklatott.

Erre én természetesen otthagytam, mert nem vagyok olyan!

Se pénz, se munkahely!

Annyira nincs pénzem, hogy a telefonomat sem tudom feltölteni, és így, veled sem tudok majd beszélgetni.

Az édesanyám pici nyugdíját csak nem költhetem erre?

Majd csak lesz valahogy!

 

Hát igen, szegény édesanyád pénzét nem szabad elvenni, - mondtam, de azonnal átvillant az agyamon, hogy ezt a kívánatos hölgyet, hogy fogom megszerezni, ha megszakad közöttünk a kapcsolat!

Ezért gyorsan felajánlottam, hogy feltöltöm 10 ezer Ft – tal a telefonját.

 

Krisztina, neked nincs családod, ahová fordulhatsz, - kérdeztem?

Jaj, János, van egy lányom, de ő is nehezen él, és én kétszer is elváltam. Szeretnék munkát találni, és akkor mindent visszaadok, de nem tudok Szegedre utazgatni. Legutóbb sem volt pénzem jegyet venni, még a helyi buszra sem, meg is büntettek az ellenőrök.

Mit csináljak, olyan szerencsétlen vagyok, de nem akarom, hogy te megint segíts nekem!

 

Krisztina, ne mondj ilyent, én nagyon szívesen kisegítelek, küldök neked még 10 ezer Ft – ot, mert az a legfontosabb, hogy munkát találj.

Én is kerestem, sőt, találtam is neki vendéglátós munkát az interneten!

Mire Krisztina határozottan kikérte magának, hogy megint ilyen zaklatós munkahelyen dolgozzon.

 

Jánosom, olyan szívesen találkoznék veled, de a küldött pénzt is már teljesen feléltük, és már a hosszú szőke hajamat is levágattam és eladtam, mert 2 napja nem ettünk az anyukámmal!

Olyan kínos nekem erről beszélni.

Drága Krisztinám, nem hagyhatom, hogy éhezzél,

küldök neked még 15 ezer Ft-ot…!

 

Itt már igen gyanakvó gondolatok kezdtek bennem motoszkálni, de a megismerési vágyam még most erősebbnek bizonyult.

Ki akartam várni, hogy mi lesz ebből?

 

A következő telefonhívása, már célratörőbb volt.

Édes Jánosom, ma egy nagy szörnyűség történt velünk, a villanyt is ki akarják kapcsolni a házunkban.

Figyelj Krisztina, én elmegyek és megnézem, hogy mit tehetek, mert lehet, hogy méltányosságból elérhetünk valamit.

Jaj, jaj, most ne gyere semmiképpen, mert olyan összevisszaság van nálunk, az anyukám is betegeskedik!

 

No, itt már erősen éreztem, hogy valami nem stimmel!

Újabb telefon:

Édes Jánosom, nem tudom, hogy mondjam el, de mégis kikötötték a villanyunkat, drága édesanyámmal itt ülünk a sötétben, te lehetsz csak az egyetlen megmentőnk (itt jött csak az első kérése).

Krisztina, hát mennyivel tartoztok?

jaj, jaj, hogy is mondjam meg, 57 ezer Ft – tal! 

 

No, ekkor kezdtem el komolyabban gondolkodni, és összerakni az eseményeket, és itt szólalt meg a fejemben, az a bizonyos vészcsengő.

Nekem ez volt az utolsó csepp a pohárban, és itt vetettem véget, ennek a „fortélyosan nem létező” kapcsolatnak.

 

Egyáltalán nem tett boldoggá, az a nyilvánvaló tény, hogy egy jó nagy b…om vagyok, kvázi  ÁTVERTEK!

Levontam a tanulságokat, és örültem, hogy a szélhámosságot,

pár 10 ezer Ft – tal megúsztam. Járhattam volna rosszabbul is!

Azért nem hagytam annyiba a dolgot, még akkor beszéltem a társkereső hálózat egyik munkatársával.

Nagyon megköszönték a jelzésemet, és mint kiderült, nem én voltam az egyetlen, aki ráharapott ezekre a képekre, de a hölgy olyan profi volt, hogy a bizonyítékul szolgáló, pénzlehúzós beszélgetéseket már telefonon, ill, saját e-mail címén írta.

Ezért sajnos ők „hivatalból” nem tudták „lehalászni”Krisztinát.

 

Én pedig magamban, minél előbb le akartam zárni ezt a kellemetlen érzést.

Ezután eltelt 2 év, már el is felejtettem a történetet, mikor is regisztráltam Önnél, irodai tagnak.

Ahogy keresgéltem, egyszer csak az online keresők között döbbenten vettem észre, a számomra ismerősen és csábítóan mosolygó Krisztát!

Ugyanazok a kacér fotók, az adatlapján ugyanazzal az esendő, szerencsétlennek tűnő szöveggel. Azt hittem, hogy leszakad az ég!

 

Hát, ekkor éreztem, hogy szólnom kell.

János, nagyon – nagyon köszönöm a megtisztelő bizalmát és a segítő szándékát, mert bizony, sok – sok férfitársának segít most azzal, hogy elénk tárta ezt a történetet.

 

Én Önt annyira racionális, földön járó, értelmes embernek tartom, mi késztette korábban arra, hogy TELJESEN ISMERETLENÜL pénzt küldjön valakinek?

Most idézem János mondatait, hogy mindenki tanulhasson belőle:

 

Kedves férfi társaim!

Ne higgyétek, hogy én egy kiéhezett, együgyű, bugyuta pasi vagyok.

Férfiasan vállalom a sorsom, igen hibáztam, mert jóhiszemű voltam, amit előre megfontolt szándékkal és baromi nagy profizmussal használták ki.

Ez az egész, olyan viharos gyorsasággal történt, olyan ügyesen hálózott be, hogy először észre sem vettem.

 

János, mik azok a jelek, amikre ön szerint figyelnünk kell, hogy megvédjük magunkat az ilyen és ehhez hasonló becsapásoktól?

 Férfitársaim!

Első intelem:

Vigyázzatok a csábító fotókkal, mert lehet, hogy „beetetések”!

Velem is ez történt!

Ez a korban hozzám illő hölgy a képen, pont olyan volt, mint akire vágytam, vagy bárki vágyhat. Hihetetlen fiatalos, kacér, nagyon jól beállított, nem túl önmaga mutogató, inkább diszkrét, de mégis figyelemfelkeltő volt.

Visszafogott vonzerőt láttam benne.

Ez fogott meg elsőnek. Még büszke is voltam magamra, hogy ez a szuper hölgy egyáltalán szóba áll velem.

Így utólag visszagondolva, egy profi fotóshop lehetett. Látszott a hölgy kora, de baromi sexi volt.

A hangja alapján is kellemes ember benyomását keltette.

Amikor határozott kérdéseket, érveléseket mondtam, mindenre nagyon meggyőzően, kapásból tudott válaszolni.

 

De János, nem érezte, hogy ez cselszövés?

Az elején egyáltalán nem, sőt az esendőségétől és attól az érzéstől, hogy én segíthetek, még férfiasabbnak éreztem magam.

Később, a lelkem mélyén voltak belső, bizonytalan hangok, de ő ezt kitűnő érzékkel, azonnal elhessegette.

Mindenre volt életszerű magyarázata.

Pl.: mondtam neki, hogy nagyon sok munkahelyet hirdetnek Szegeden, ha nem akar felszolgálni, próbálja meg élelmiszer boltban. Válasz – jaj, János, nekem bőrbetegség van kezemen és már az alkalmasságin sem felelnék meg.

Így visszagondolva, begyakorolt és kifinomult volt a beszéde.

Úgy fonta az ember gondolatait, hogy teljesen átérezzem a problémáját.

 

Nagyon ügyesen taktikázott, mert soha nem kért, csak együttérzést, nagyvonalúságot, segíteni akarást váltott ki. Már én éreztem magam rosszul, ha nem segíthettem!

És ilyen távolról, mivel tudtam segíteni, - hát pénzzel.

Soha nem volt tolakodó, ügyesen felállította a csapdát, amibe én önként bele is sétáltam.  

Akkor éreztem a nagy fordulatot, mikor hárította a találkozást és a villanyszámla elmaradást kellett volna kifizetnem.

Itt lett vége, itt tértem észhez!

 

Ennek a nőnek, hihetetlen pszichológiai érzéke volt.

A kis színjátékát viszonylag kevés pénzzel kezdte. A legelején, a telefon feltöltés nagyon ügyes húzás volt, mert mind a két fél számára hasznos és olyan „mézesmadzag”, ami ugye egy önálló, segítőkész férfinak nem jelenthet gondot.

 

Ágika, tudom, hogy teljes mértékben én vagyok a hibás, csak figyelmeztetni szeretnék mindenkit, hogy SOHA ne tegyék azt, amit én!

 

Férfitársaim!

Második intelem:

Minél gyorsabban személyes találkozás!

Ugyanis, lehet, hogy a csábos fotó, és akinek pénzt küldtem, nem is ugyan az a személy. Az én viselkedésem szinte „felhívás volt keringőre”, mert a megérzéseim ellenére sem utaztam oda, hanem fizettem.

 

János, mégis, mi motiválta, mit várt?

Olyan érzelmeket kavart fel bennem, hogy azt gondoltam, ha ezzel a nővel nem tudok összejönni, akkor vesztes vagyok.

Hát az lettem!

Bizonyára jól kereshetett ezzel a kis „vállalkozásával” ha újból feltűnt a csábító fotóival.

Ezért szeretném jelezni mindenki felé, hogy vigyázzon a segítéssel és az adakozással, hogy ne ő legyen a következő „pali madár”!

 

János, én megköszönöm, hogy elmondta a történetét, és megtesszük a szükséges intézkedést.

 

Kedves Uraim!

Harmadik intelem, tőlem - Ágitól:

Azt a hölgyet, akit állandóan meg kell menteni, az nem mentő övet, hanem mentő pénztárcát keres és azt is nélküled hapsikám!

 

Kriszta nyilván több vasat is tartott egyszerre a tűzben, és ezzel sajnos egészen jól jövedelmező „állást” talált magának.

Az már egy más kérdés, hogy hihetetlen erkölcstelen és gusztustalan, amit csinált, de ehhez is két ember kellett.

 

Már szinte hallom a férfiak mondatait:

Velem ugyan ilyesmi soha nem fog megtörténni, én ettől sokkal okosabb vagyok, engem nem ver át senki!

 

Uraim, úgy legyen!

 

Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!

 

(Társkereső irodám elérhetősége:06/20/566-50-47 http://vac.ctk.hu) 

 

Folytatás pár nap múlva:

 

Az élet megy tovább!

 

 

komment

ESETEK/2. - A sürgetés zsákutcája, avagy

2017. szeptember 24. 17:32 - Barányi Ági

amikor a kényelem felülírja a józan észt!

 

Főszereplőmet nevezzük Lászlónak, aki középkorú, nagyon fitt, fiatalos gondolkodású, jó megjelenésű értelmiségi férfi.

Az életkora azért nem lényeges, mert egy embertípust szeretnék inkább bemutatni, amely nem korfüggő.

Szóval László, egyedül él, egy gyönyörű kertes családi házban, komoly kapcsolatra vágyik. Kamasz gyermekeit nem ő neveli.  

Megismerkedő beszélgetésünkben felvázolta az elképzeléseit, érintőlegesen utalt rá, hogy kizárólag összeköltözős kapcsolatot szeretne.

A mondataiban akkor még nem éreztem semmilyen „veszélyt”, ami a későbbiekben gond lenne.

 

Több hölgyet is megfelelőnek tartottam számára, de valahogy, valami, soha nem stimmelt. Igen rejtélyes oknál fogva mindenki csak egyetlen telefonbeszélgetést „élt meg”.

Egy ilyen „telefonos sztori” után, egy hölgy sms – ben csak annyit írt nekem: Ági ez a fickó egy VICC!

Hihetetlennek tartottam, és bizony gondolkodóba ejtett, mert ezek szerint, nagyot tévedtem! A tények azt bizonyították, hogy hiba csúszhatott a gépezetbe, pedig Lászlót jó pasinak ítéltem! 

A fotója, az adatlapja rendben volt, tehát a „mondókájával” lehetett a baj!

Ennek a gubancnak a végére járok, mivel, ő maga is erősen méltatlankodott saját helyzetén, nem értve, hogy mi történik körülötte, és már – már az irodát kezdte okolni saját eredménytelenségéért.

Ezért a „nyomozást” vele kezdtem. A gyors megoldás híveként, rá is csörögtem, hogy akkor beszéljük meg a dolgainkat!

 

Kedves olvasó, azt mindenkinek tudnia kell, hogy nekünk irodavezetőknek, nem az a dolgunk, hogy az elakadó társkeresőknek megmondjuk a „tuti frankót”!

Isten ments! Mi jogon, mi alapján tehetnénk ezt?

 

Ezekbe a beszélgetésekbe akkor szoktam belemenni, amikor már több ügyfelemet érinti, és igénylik a személyes segítséget.

Akkor is inkább átbeszéljük a dolgokat, és közösen próbálunk megoldást keresni.

 

Hát, bizony elég tipikus dolog történt!

Első körben próbáltam ügyfelem szempontját megtudni.

László, ön egy klassz férfi, mit gondol, mi lehet a probléma, hogy minden hölgy elmenekül, ill. mindenkit lepasszol az első beszélgetés után?

Ágika, nekem ezek a hölgyek nem felelnek meg!

De miért, mi a gond?

Nem értem őket, szépen beszélgetünk az életünkről, hobbinkról, ki hol lakik, és hogyan képzeljük a jövőt.  

Jó, Jó, ez így nagyon korrekt, de valami csak történik, amitől elrohannak, mert én bizony így értesültem!

Hát talán annyit, hogy már az elején le akarom tisztázni, hogy én minél előbb szeretnék megállapodni, vagyis összeköltözni. Fölöslegesen ne húzzuk az időt, és aki ezt nem akarja, azzal én már nem is találkozom. Minek költsek én kávézgatásra?

 

Nekem a „füleim kettéálltak” ezen mondatok hallatán!

László, ön komolyan így kezdi a beszélgetést, hogy már az első percekben, ilyen „vágykeltő” gondolatok keretében, „betolja” a hölgyek orra alá, hogy ezt akarom, és kész?

Igen, Ágika, fölöslegesen ne fussunk köröket!

 

Atya Isten, hát ez a férfi tényleg a VICC kategória!

Uram, hol vannak itt az érzelmek?

Önnek mi a prioritása? Költözés, érzések nélkül, aztán a többi majd lesz valahogy, vagy érzelem + vágy, aztán a költözés?

 

Hát itt volt ez a bizonyos „kutya, de nagyon mélyre elásva”.

A gond csak az volt, hogy ügyfelem, ezt olyan meggyőződéssel tárta elém, mintha a világ legtermészetesebb dolgát mondta volna el.

 

László, remélem, azt tudja, hogy ezzel ajtóstul rohan a házba, és azon ne is csodálkozzon, hogy egy önmagára igényes hölgy ettől elmenekül!

Én is ezt tenném!

Ha hónapok óta nem ért el eredményt, ezzel a „kedves invitálással”, akkor csak kellene módosítania?

Ágika, Ágika, volt azért valaki, aki szívesen jött volna, - no, és ő hol van?

Jaj, jaj, nekem meg ő nem tetszett, Isten mentsen meg attól a nőtől!  

 

Hát ez szuper, mondtam, ha önnek ilyen „ex katedra” elgondolásai vannak, akkor kár volt hozzánk regisztrálnia.

Elég lett volna feladni egy hirdetést ezzel a szöveggel:

                           Költözés kis szimpátiával, vagy a nélkül!

Higgye el, bőven lett volna jelentkező! Ja, hogy milyen hölgyek, az már egy másik történet, de legalább költözni akarnak!  

 

Próbáltam érvelni, megmagyarázni, hogy az eddigi sikertelenséget figyelembe véve, gondolja át és valahogy tegye „középre” az elképzeléseit.  

 

László, - két ember összeköltözése, többnyire egy megismerkedési folyamat vége, nem pedig az eleje, de ezzel az előre hozott akarattal, teljesen elriasztja a jobbnál jobb hölgyeket, aztán csodálkozik, hogy még mindig egyedül van. Nem célszerű, pláne ismeretlenül, az első alkalommal ennek a fontos kérdésnek az eldöntéséről beszélni.

Ennek még nem jött el az ideje!

Nem is beszélve arról, hogy mindezt, hát hogy is mondjam csak, igen sértően tálalja, pedig az ön részéről is egy hatalmas rizikó, hipp – hopp, bárkit az otthonába fogadni? Ugye, igazam van?

 

Főszereplőnk láthatóan gondolkodóba esett, ami baromi jó volt, mert senkit nem lehet rábeszéléssel eltántorítani a meggyőződésétől, úgyhogy, alapjaiban kellett az elgondolását  megtorpedóznom!

 

Hát jó Ágika, való igaz, nekem is fontos a szerelem a szeretet.

Én mindenkivel, csak tisztességesen, előre tisztázni akartam a dolgokat, de bizonyára ez lehetett a baj!

Ha ön azt tanácsolja, hogy ezzel a kérdéssel az elején még ne foglalkozzak, akkor megfogadom.

Mégis csak jobban ért a nők nyelvén, mint én!

No, ebbe maradtunk, és én naiv módon, azt hittem, hogy ezzel a megbeszéléssel, és az érvekkel, le is zártuk a dolgot.

 

Telt, múlt az idő, László kikerült a látószögemből, gondoltam, most már egyedül is elboldogul.

Közben időpontot egyeztettem Évával, aki, online regisztrált volt, de a több segítség reményében, irodai szolgáltatást kért.

Beszélgettünk, ismerkedtünk, mikor is eszembe jutott László, akivel szerintem jó páros lennének.

Azonnal hívtam is őt, hogy ajánlok egy újabb hölgyet. László, a megbeszéltek szerint, ügyesen és okosan hódítson!

Oké Ágika, rendben lesz!

Ezennel útjára engedtem a dolgokat.

Pár nap múlva, érdeklődve rátelefonáltam Évára, hogy mi újság az ismerkedéssel?

 

No, most figyelj Kedves Olvasó!

Igen, László megkeresett, nagyon kedves, udvarias volt.

Elkezdtünk beszélgetni a munkánkról, a gyerekekről, szóval az életünkről, de pár perc múlva hirtelen, nagyon határozottan, azzal folytatta, hogy csak akkor folytassuk a beszélgetést, ha én is összeköltözős kapcsolatot szeretnék, mert ő csak olyan hölgyekkel akar megismerkedni, aki igen rövid időn belül odaköltözik hozzá.

És még hozzátette, hogy ő már nem akar fölösleges köröket futni és mindenféle randevúkra költeni!

Én ettől teljesen elámultam és miután szóhoz jutottam, azt válaszoltam, hogy ezt ilyen hamar nem tudom megígérni, mert ahhoz sok mindennek passzolni kell és letettem a telefont.

 

Hát ez „óriási” – gondoltam!

Most én is leteszem a telefont és az biztos, hogy megfojtom az ügyfelemet! Legszívesebben ezt tettem volna.

 

Teljesen felbőszített ez a hír, de ha valaki önként és dalolva rontja el a saját életét, azzal nincs mit tenni, ehhez nekem már nem lehet több közöm!

De a kisördög továbbra is ott bujkált bennem.  A sorsnak bizonyára még dolga volt velünk, mert innen – onnan bőven kaptam visszajelzést, emberünk „csodálatos hódítási” kísérleteiről! 

 

Szóval, „őkelme” nem tudta, vagy nem akarta megérteni a jelzéseket, mert számtalan ügyfelem jelezte, hogy itt bizony gond van!

Mindannyian egytől egyig ezt állították.

A nagy baj az volt, hogy ő nem értett meg engem és én nem értettem meg őt!

 

Elkezdtem gondolkodni, ezen az erőszakos összeköltözési rohamon.

Vizsgáljuk meg a kérdést több szempontból!

László oldaláról egyfelől érthető az informálódás, mert már nem akart egyedül élni. Ezért nyilván nem akart olyan hölgyekkel tervezni, akiknek eszük ágában sincsen az összeköltözés.  De az sem mindegy, hogy hogyan siettetjük a dolgot!

Lehet ez valakinek fontos, de a sürgető költözéstől a másik fél úgy megijed, hogy hanyatt homlok elmenekül.

 

10 év társkereső irodavezetői munkásságom alatt, nem láttam olyan hölgyet, aki szeretett volna pillanatok alatt kiszakadni a saját közegéből, és rövid ismeretség után, egy - lássuk be, - vadidegen férfival összekötni az életét, kvázi odaköltözni, ahol ő a legnagyobb alkalmazkodásban, élhet.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ilyen jól sikerült sztori nem történhet meg, de lássuk be hatalmas nagy a kockázat.

Viszont volt olyan hölgy, aki futna László karjaiba, de neki nem kellett –

no, igen!

 

Kedves olvasó, az ilyen gyors, előre leosztott akaratoknál, nem érzelmekről és vágyakról van szó, hanem inkább „gazdasági” kapcsolatokról beszélünk. Szerencsére a mi kultúránk nem így működik, és nem kényszerülnek

se nők, se férfiak arra, hogy finoman szólva, a kapcsolatból „kihagyják az érzelmeket” !

Most nézzük a hölgyek oldaláról a dolgot.

Többnyire mindenkinek van saját otthona, őket körülvevő szép családja, vagy gyerekei, akik iskolába járnak, munkahelye, szóval megszokott életritmussal rendelkeznek.

Egy kívülálló emberért ezt nagyon kevesen fogják pillanatok alatt, meggondolatlanul, sitty – sutty otthagyni! És szerintem nem is szabad!

Ez egy folyamat, aminek a játékszabályait be kell tartani!

De szép lassan, a kapcsolat fejlődésével, az érzelmek szárnyalásával, minden alakítható, megoldható, változtatható.

Az elhamarkodott dolgok, meggondolatlan cselekedetekbe torkolnak, és ha mégsem úgy alakul a két ember közötti kapcsolat, akkor Isten áldjon….?

Tanulság

Igen azt mindig korrektül közölni kell a másikkal, hogy összebútorozós kapcsolatot szeretnék. Ez egy fontos kérdés! De két ember között úgyis alakul, vagy nem alakul, fejlődik, vagy nem fejlődik az érzelem.

Nem szabad sürgetőnek lenni!

 

Most borzasztó „ünneprontó” leszek, de az én tapasztalatom szerint a nagyon gyors ilyen akarat mögött, mindig „egyéb” okok vannak.

A férfi oldaláról a sürgető vágy mögött az áll, hogy = ez a nő lássa el a házimunkát, és szolgálja az én kényelmemet, de minél hamarabb!

 

A hölgyek oldaláról a sürgető vágy mögött az áll, hogy = ez a férfi legyen anyagi támasz, vagy, lássa el a ház körüli teendőket/ a nagy kertet/ a gazdaságot, de minél hamarabb! 

Ezt hívom én „kényelmi” effektusnak.

Tudom, tudom, most nagyon sokan felháborodnak, hogy van kivétel és ezt nem így gondolják!

Az együttélés viszont nem tréfa.

Az az elgondolás, hogy mind a hölgyek, mind az urak, szeretnék folytatni az általuk évtizedek alatt felépített életformájukat, nagyon is érthető, emberi dolog, teljesen reális elképzelés, csak közben történt egy hatalmas változás, amiért valaki új társat keres, aki egy teljesen új személyiség!

 

Két ember, aki már hosszú éveket, évtizedeket leélt korábbi kapcsolat(ok)ban, akarva, akaratlanul magával hoz olyan viselkedési, értékrendi normákat, amit percek alatt nem lehet áthangolni.

Tehát a „gyors költözés kis szimpátiával” elképzelés, nagyon megbosszulhatja magát.

László érvei is valamilyen szinten érthetőek voltak, de az időt nem szabad kispórolni az érzelmek alakulásából!

Az ember nem adhatja el a lelkét a kényelméért, mert azt a testen fogja megbosszulni!  

 

László sajnos nem értette meg az „élet szavát” hogy a siettetés, a kellő vonzalom kispórolása, nem fog a javára válni, mert a következő hölgy is, ugyan így sikítva menekült el tőle.

Sajnos a megoldás még várat magára!

 

Miért nem vesszük észre, ha rossz úton járunk?

 

Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!

 

(Társkereső irodám elérhetősége:06/20/566-50-47 http://vac.ctk.hu) 

 

Folytatás pár nap múlva:

 A csábító fotók története, avagy egy ember, aki még időben észhez tért!

 

 

 

komment

TÖRTÉNET/18. Soha ne mond, hogy soha

2017. szeptember 17. 15:59 - Barányi Ági

avagy, amikor a SORS közbelép!

Kedves Olvasóó!

 

Ez a történet 2010 környékén kezdődött, mikor is felhívott egy 40 - es éveiben járó vállalkozó. Attila 2 gyerekes családapa volt, Vác környékén lakott, saját gyönyörű házában kialakított műhelyében dolgozott.

Felesége elköltözött, elhagyta őt, és a gyerekeket is.

Lelkileg teljesen összetörve mesélte, hogy rámaradt az akkor 19 éves főiskolás lánya, és a 17 éves középiskolás fia.

Ezek a gyerekek már nem kicsik, de nem is olyan nagyok, hogy minden segítség nélkül megálljanak a saját lábukon.

Gyökértelennek érezte magát és tisztában volt azzal a felelősséggel, hogy „csonka” családját, ilyen „kiüresedett” lélekkel kell majd összetartania.

 

Az asszony fél éve hagyta el őket, de őt még éltette a visszarendeződés reménye. Ez a vágy, inkább csak a képzeletében lebegett, mert a párja elhidegült, és már akkor egy férfihoz költözött, majd idővel válni is akart.

Szóval Attilának mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy végleges elhatározásról van szó.

 

Ha valaki elmegy, elköltözik mellőlünk, mindig pontosan tudjuk, hogy az nem az adott pillanat döntése.

Ez egy folyamat, lehet kínlódni, rinyálni, hogy - „jaj Istenem átvertek, nem vettem észre semmit” – mert a lelkünk mélyén érezzük, hogy ez nem igaz.

Azt, hogy hol törik el az életünk, és megtettünk – e mindent a helyrehozásáért, mindenkinek a saját felelőssége.

Az elmenő fél oldaláról nézve sem mindegy, hogy egy megalapozott érzés miatt borít, vagy csak a „szomszéd nője/pasija mindig zöldebb” effektus jött létre.

Én, a magam részéről, teljes mértékben házasság párti vagyok, igen is, két embernek mindent meg kell próbálni, hogy összetartsa a családot.

Ha az utolsó szalmaszál is elszakadt, no, akkor van csak vége!

 

Attila, miután a felesége elköltözött, mély bánatba zuhant. Érezte ugyan, hogy ez az érzés nem vezet sehová, de egyelőre csak vergődött.

A gyerekei inspirálták, apa,  keress magadnak egy társat!

Szegénykéim aggódtak értem, mert ők napközben elmentek itthonról, a tanulás a barátok lekötötték a figyelmüket, de engem még a munkám is az üres házhoz kötött.

 

Attilának egy év kellett ahhoz, hogy elkezdje feldolgozni a történteket, és lelkében már nem a „lefelé menő utat, hanem a kiutat” keresse.

Szerencsére eljött az a pillanat, amikor lépni akart, és egy szép tavaszi napon megkeresett az irodában egy stramm, életerős férfi.

Imádta a munkáját, amiből, hatalmas ügyfélkört kialakítva, igen magas életszínvonalat biztosított a családjának.

Ő azt gondolta, hogy ez elég egy jó házassághoz.

Hát nem volt elég!

 

Ágika, szeretnék változtatni, elindulni, mert ez így nekem nem jó.

Heuréka, gondoltam magamban, beszélgessünk egy jót, és közben töltsük ki az adatlapot.

Szépen sorba vettük a lépéseket, mikor is a keresési/elvárási feltételekhez értünk, beütött a szokásos krach!

Hogy mi is az a krach, hát bizony az, hogy elképzeljük a leendő párunkat úgy, hogy akaratlanul a régit álmodjuk újra!

Nyilván, nem az a lényeg, hogy én az adott pillanatban, mit írok be a számítógépbe, hanem az, ami a szívünk mélyén van!

Ez az újrakezdésünk  legnagyobb és legnehezebb fordulópontja!

 

Kedves olvasó, most feltárom, Attilánk „elsőkörös” álmát, íme:

Olyan hölgyet szeretett volna, aki odaköltözik hozzá, vagyis elképzelései szerint „anyapótló” lesz, és elkezdte nekem sorolni a leendő asszonyka otthoni teendőit!

Atya Úr Isten, gondoltam, ember, maga biztos, hogy ezt akarja?

Igen, ő mereven ragaszkodott az elképzeléséhez, neki a faluban van az élete az otthona, itt van a bejáratott munkahelye, és mi tagadás, a beragadt érzelmei is. Ő így képzeli el a családi életet, és nem akar ezen változtatni.

Hát ez így csodás lesz, – gondoltam!

 

Próbáltam győzködni,- Attila, legyen egy kicsit rugalmasabb, kezelje lazábban az elképzeléseit.

Ilyen merev, kőbe vésett elvárásokkal saját helyzetét nehezíti meg.

Higgyen nekem, én 10 év alatt, még nem láttam olyan „öngyilkos” társkeresőt, aki úgy szeretett volna élni, ahogyan azt ön kívánná a másiktól.

 

Nézzük meg az elvárását a hölgyek oldaláról.

Ön szerint, hány nő akarja „befalaztatni” magát az ön házába és úgy gondolkodni, hogy „szeretnék annyira kitolni magammal, hogy teljesen feladnám az eddigi életemet, munkámat, szeretnék odaköltözni egy kis faluba, ahol olyan egyedül leszek, mint a kisujjam, vagyis az égvilágon senkit sem ismerek, csak azt az elhagyott, szerencsétlen férfit, akinek 2 gyereke van.

Én lennék a pótanyukájuk, igaz, hogy már nem kicsik, de a lelkük mélyén, lehet, hogy utálni fognak, mint a sz…!

Aztán úgy szeretnék az egész családra mosni, főzni, takarítani és kiszolgálni mindenkit, továbbá minden vágyam, hogy ezt a szomorú férfit boldoggá tegyem, aki olyan, mint a savanyú uborka”!!

Nem is beszélve arról, hogy a hölgynek is lehetnek gyerekei!

 

Hát kedves Attila, ön pontosan „csak ennyit” szeretne egy nőtől, ami ugye nem kevés!  Mit gondol, ennek mekkora az esélye?

Ágika, én azt hittem, hogy ezekkel a feltételekkel és maximális anyagiakkal, mindent megadok egy új kapcsolathoz!

Hát nem egészen, - világosítottam föl!  

Éreztem én, hogy ez a történet nem erről szól, hanem a tudat alatti keserűségéről, ami még nincs a helyére téve.

 

Kedves Uram, ezek a dolgok nem így működnek!

A felesége helyére nem lehet egy az egyben átültetni az új asszonykáját.

A megváltozott élet nem olyan, hogy kicserélődnek a személyek és minden megy a régi úton tovább.

Mindenki egy külön személyiség, egy külön lélek, egy külön akarat.  

Az ön életében elindult egy változás, amit tudomásul kell venni, nem is beszélve arról, hogy ez a korábbi életforma, válással végződött, tehát valami hiba volt!  

Mikor ezeket elmondtam, láttam a szemében, hogy most telepedik rá a világvége hangulat és pillanatok alatt összeroppan a lelke.

 

Az elvárások összehangolása mindig a legnehezebb kérdés, mert az egyik fél is leírja/elmondja, hogy neki mi lenne a legideálisabb, a másik fél is, és amikor mi ezt elolvassuk/átlátjuk, akkor kiderül, hogy itt nincs egyezőség, kvázi, 0 %  a kapcsolat- felvétel esélye!

Lehet azt mondani, hogy ez nem a mi dolgunk, és majd csak lesz valami, ami egyfelől igaz is.

De az már a mi dolgunk, hogy az ügyfél nekünk fizet, vagyis kötelességem tájékoztatni az esélyeiről.

Már pedig, ezen fontos dolgok ismeretében, lehet, hogy jobban átgondolja és bölcsebben dönt.

No, ez már bizony a mi felelősségünk és kötelességünk is!

A siker, a mi sikerünk is, a kudarc a mi kudarcunk is.

Szóval, amikor mindent elmondunk, és mindenki, mindennel tisztában van, huss, rábízzuk a dolgokat a nagybetűs SORS - ra, hogy az élet, rendezze, amit rendezni kell! (no, azért én is besegítek egy kicsit)

 

Attila, azért van itt megoldás, amit úgy hívnak, hogy „összehangolódás”.

Nem kizárólag az elváráshoz kell rendelni a hölgyeket, hanem kiválasztja a szimpatikusakat, ismerkedik, udvarol, aztán a saját elképzeléseit kezdi összehozni a legjobban tetsző hölgyek elvárásaival.

És így szép lassan alakulnak a dolgok, amibe a kémia is besegít, higgyen nekem.

Ha tetszik, ha nem, tudomásul kell venni, hogy azt az életet, ami eddig volt, nem biztos, hogy tovább tudja folytatni.

A munkahely az meghatározó, mert valamiből élni kell, de az idő majd hozza az újabb lehetőségeket.

Ön most legyen nyitott és ismerkedjen!

 

Ágikának bizonyára igaza van, de én akkor is csak a környezetemből akarok választani, és itt akarok tovább élni, punk – tum! 

Én SOHA NEM FOGOK ÉS NEM IS AKAROK INNEN ELMENNI, - mondta.  Most még nem tudom másképpen elképzelni az életemet.

 

No, ez szuper, gondoltam, egy darab nő sem lesz, széles – e határban, aki ezt bevállalja, Attila pedig hajthatatlannak bizonyult.

„Tudományosan” fogalmazva, nem volt hajlandó, (még nem mert) kilépni a komfort zónájából, pedig ez volt az egyetlen esélye!

Legyen meg a te akaratod, mindörökké, ámen, - gondoltam!

Hiába érvelek, úgyis mindenki a saját elképzelése szerint dönt.

 

De a SORS másképp döntött!

Teltek múltak a hetek, hónapok, mikor is a Pécsi  irodavezető  kolléganő, Kati felhívott, hogy táncos rendezvényt szerveznek és, boldogan fogadják a messzebb lakókat is.

Szerencsére a szállást is meg tudják oldani. És képzeljem el, hogy már van is egy váci ügyfél, aki jelentkezett a bulira. Ki az a férfi,- csaptam rá?

Egy Attila nevű Vác melletti faluban lakó autószerelő, - mondta.

Kati, kiáltottam fel, ez teljességgel lehetetlen, mert ha ez, az a pasi, akire én gondolok, ez a férfi nem teszi ki a lábát a falujából.

Ági, most nem tudunk tovább beszélni, de majd később elmondom az egész történetet, amit te még nem tudsz!

Hát erre nagyon kíváncsi vagyok. Már alig vártam Kati hívását.

 

Csengett is este a telefon: no, akkor most elmesélem neked, ezt a szép kis történetet: egy csinos, 40 – es Erika nevű elvált hölgy, jött el hozzám, hogy komoly kapcsolatot szeretne, ha lehet a környékről.

Beregisztráltam és otthon elkezdett keresgélni, mikor is meglátta a te egyik ügyfeledet, Attilát, aki, mint a mesében, azonnal megtetszett neki.

Felhívott és érdeklődött, hogy ki lehet ez a szimpatikus, klassz fickó, aki neki rettenetesen bejön, és ő rögvest szeretne vele megismerkedni!

Ennek semmi akadálya, - mondtam, de a kiszemelt emberünk Vác mellett lakik, ami pedig nem itt van ám.

 

Láthatólag ez egyikőjüket sem zavarta. Fel is vették a kapcsolatot, először leveleztek, majd egyre többet beszélgettek telefonon.

Erika nagyon racionális, határozott egyéniség, aki szintén nem vágyott ingázós kapcsolatra, inkább egy helybelivel akart megismerkedni.

Korábban ő is kőbe véste, hogy nem költözik!

Úgy hogy ez számomra is teljesen érthetetlen dolog.

Én nem tudom, hogy milyen mágikus erővel bír ez az Attila, de teljesen megbabonázta az én Erikámat, ill. egymást.

 

Még mindig nem hittem a fülemnek, Katikám, itt nincs valami félreértés, biztos erről és erről, a férfiról beszélünk, mert ez az ember SOHA nem fog párt keresni messzebbről, kőkeményen leszögezte, hogy ő SOHA nem hagyja ott a munkáját és az otthonát senki kedvéért.

Ági, én nem tudom, hogy mi ez a hihetetlen vonzalom, de ez a két ember most fog először személyesen találkozni, no, mit gondolsz, hol, hát ebben a bizonyos buliban!

Azt hittem elájulok!

Ez az Attila, aki nekem már szinte megszállottan hajtogatta, hogy „ezt én így akarom és kész”, már, mint otthon csücsükélni és várni az „új anyut”.

Ez az Attila megismerkedik egy 200 km – rel messzebb lakó hölggyel és már közös programot is szerveznek, - hát ez hihetetlen!

Látod, ez a kémia, ez a szerelem, ez a SORS!

 

Hölgyeim és Uraim, Attila fejest ugrott az ismeretlenbe, kvázi mindent kockáztatva  megtette azt a hosszú utat, hogy a bálon megismerkedjenek a nagy Ő- vel!

Ott ez a két ember olyannyira összemelegedett, hogy egy fél év után Attila, hátrahagyva a családját, Pécsre költözött Erikához, aki állást szerzett neki

Az „ifjú pár”nagy szerelemben és boldogságban élt, látszott rajtuk a testi – lelki összetartozás.

Több mint egy évig tartott ez a mámor, mikor is Attila lelkében elindult egy „visszarendeződő” folyamat és visszaköltözött a falujába.

 

Az olvasó jogosan kérdezhetné, hogy ez miért siker, miért könyvbe illő történet?

 

Azért, mert Attila eddigi élete legnagyobb tanulságát kapta.

Hogy miért?

Lássuk csak: ha tetszik, ha nem, egy hibás soha semmiben sincsen!

Attila a házasságában élt egy átlag életet, bizonyára nem vette észre, amit észre kellett volna venni, hogy valami nagyon nem stimmel, és eltört, ami eltörhetett.

Ezután egyedül maradt.

Elképzelt egy további életet, ugyan olyant, amilyen eddig volt.

Csak, hogy a SORS másképpen döntött, és mit ad Isten, saját magának kellett megélnie, amit másnak szánt.

Ő ment el a hölgyhöz és ő alkalmazkodott.

Ez sem volt véletlen!

Hogy ez miért volt jó?

Mert a volt felesége és a volt élete utáni baromi ragaszkodást csak ez a szerelem tudta elsöpörni.

Megélt olyan érzéseket, amilyeneket eddig nem élhetett meg és átélt egy olyan alkalmazkodást, amire itthon soha nem lett volna rákényszerítve.

 

Rájött arra, hogy másképpen is lehet élni!  

EZEKRE A VÁLTOZÁSOKRA SZÜKSÉGE VOLT!

A sors ezzel a nagy szerelemmel kényszerítette rá a szemléletváltozásra. Lássuk be, ez igen édes kényszer!

 

Visszatérve tuti, hogy megváltozott és más ember lett, mint amikor elment. Megtapasztalta azt a varázslatot, ami az életéből eddig hiányzott.

Szerintem ez a kapcsolat volt számára a kezdet, mert aki egyszer megperzselődött, az szeretne még lángolni!

 

No, ugye, hogy sikertörténet!

 

Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!

 

(Társkereső irodám elérhetősége:06/20/566-50-47 http://vac.ctk.hu) 

 

Folytatás pár nap múlva:

 

A sürgetés zsákutcája, avagy amikor a kényelem felülírja a józan észt!

komment

TÖRTÉNET/17. A palackposta célba ért,

2017. szeptember 11. 21:47 - Barányi Ági

avagy, amit ki tudunk gondolni, az bizony meg is történhet!

Kedves Olvasó!

 

Az internetes társkereső rendszerünkben az aktív keresés mellett becsempésztünk érdekes és furfangos játékot is.

Hogy miért, mert komoly felmérések szerint, akár hány évesek is vagyunk, mi emberek szeretünk játszani, meglepődni, szeretjük, ha történések vannak az életünkben, ha foglalkoznak velük.

Ez a kis huncutkodás pontosan ezt a célt szolgálja.

Ezt, a teljesen emberi életérzést próbáljuk mi „mozgásban tartani”, az általunk felkínált „játékos” ismerkedési lehetőséggel.

Természetesen ezzel nem kötelező élni, ez egy „bevállalós” kis szórakozás, aztán ki tudja, hogy honnan jön a szerelem?

 

Kétféle indirekt „huncutkodásra” van lehetősége a társkeresőknek, az egyik a PALACKPOSTA, a másikról később szólnék!

 

Ez az elnevezés, pontosan az, aminek látszik, vagyis, amikor évszázadokkal ezelőtt valaki a „világ végére” valamilyen oknál fogva „odaragadt”, nyilván üzenni akart, hogy, hé emberek, itt vagyok, kvázi,

FEL AKARTA MAGÁRA HÍVNI A FIGYELMET.

Palackba bezárt egy üzenetet és bedobta a tengerbe, amit aztán valaki, valahol, valamikor, megtalált, elolvasott, szóval romantikusan célba ért.(vagy nem) Higgyük azt, hogy igen!

És előbb – utóbb rátaláltak az illetőre. (vagy igen, vagy nem)

No, de ne legyünk ünneprontók, valóban sok ilyen csodás dologról olvastunk a történelem során!

 

Hát mi pontosan ezt idézzük meg újra, magyarra lefordítva, a 21. század köntösébe bújtatva, meglovagoljuk a véletlent, másképpen fogalmazva a sorsot! 

Az egyik társkereső „bedobja” a palackpostába, (az élet óceánjába) az adatlapját, és rábízza a technika ördögére.

A dolognak ez az egyik oldala, a másik oldala, hogy ezt a rendszer véletlenszerűen szétszórja, vagyis jó néhányan megkapják, elolvassák, és itt kezdődik sokak részéről az első hiszti…!

Szóval kérem szépen, vegyük már tudomásul,

hogy ez nem az „élet – halál társközvetítő”!

Itt nem kellene véresen komolyan venni és megőrülni egy teljesen más életvitelű ember adatlapjától!

Megnyitja a kedves klubtag, és ha nem ilyen hölggyel/úrral szeretne ismerkedni, akkor „hagyja tovább úszni”!

Mert hát Jézus – Máriám, hogy mert engem megszólítani egy ilyen – olyan ember!

Ez a játék nem kötelező, ha mégis rákattint valaki, és nem tetszik, akkor ennyi volt és kész!

A világon semmi nem fog történni.

Kedves Hölgyek és Urak, az intelligens viselkedéshez, bizony az is hozzátartozik, hogy kulturáltan tudjak ellépni attól és onnan, aki - ami nekem nem tetszik. Ennyi volt és passz!

 

No, de nem véletlenül vezettem be ilyen rejtelmekbe a Kedves Olvasót, mert bizony az életünkben, amit ki tudunk gondolni, az meg is történhet,

de meg ám!

 

Szóval ott tartottam, ha a palackpostával szétküldött „kéretlen” adatlap mégis felkeltette volna valaki figyelmét, akkor válaszol az illetőnek és elkezdődhet valami! De el ám!

Ez olyan „indirekt” módon való ismerkedési lehetőség, amit úgy kell fogadni, ahogy jött, vagyis egy gombnyomás és már nincs is! Ebbe nem kell belehalni!

 

A most következő élethelyzet, pedig pontosan arról szól, hogy a sors keze egyszerűen varázslatos és isteni, mert bizony ami megtörténhet, az meg is történik!

 

Erzsike és Imre különleges esete a palackpostával

 

Erzsébet egy tündéri 60 – as hölgy volt, akinek nagy gyerekei, felnőtt unokái már önálló életet éltek. Már nem kellett senkit nevelgetni, öltöztetni, óvodába, iskolába vinni, ebédet főzni, szóval Erzsike körül, bizonyos értelemben megállt az élet. Ez egyfelől nem is olyan rossz, de másfelől rájött, hogy nincs rá szükség, vagyis a mindennapi teendőket illetően csökkent a munkája. Ez a felismerés kortól függetlenül is megrengeti az embert, mert ha az évtizedek rutinja, hipp – hopp véget ér, bizony, ott marad a hatalmas űr.

 

Itt is van két választás, a jó, hogy próbálok elfoglaltságot keresni, ami nem is olyan egyszerű, a másik, a rossz választás, hogy lassan belebetegszem és lemondok az életről.

Erzsike régóta özvegy volt, de a nagycsaláddal való foglalatosság feledtette vele a magányosság ilyenfajta érzését.

Ez ugye, sokak számára nagyon ismerős érzés.

A napi robotban teljesen elvesznek, vagy inkább baromira háttérbe szorulnak a saját vágyaink.

Hogyan is foglalkozhatnék én magammal, mikor ebédre jön a család?

Ez egy önkéntes önfeláldozás, és sokszor csak mi várjuk el magunktól.

Életünk talán legnagyobb kihívása ezen egyensúly megtartása.

 

Erzsike életéből, ahogy szép lassan „kimentek” ezek a feladatok, a lelkében szép lassan törtek elő és erősödtek bizonyos vágyak és álmok.

Még szeretett volna egy kis kedvességet, gyengédséget valakitől.

Ahogy otthon böngészte a reklám újságot, egyszer csak ráakadt az irodám társkeresős hirdetésére.

Érezte, hogy itt az idő, most, vagy soha, gondolt egy merészet, és felhívott, – idézem őt:

„Halló, Társközvetítő iroda? Tessék mondani, nekem, ilyen idősen lenne még esélyem párt találni? 

Ez a mondat változtatta meg az egész életét!

Időpontot egyeztettünk és az irodában találkoztunk.

 

Erzsike egy vidám, agilis, életerős hölgy volt, aki még az élettől szeretett volna egy párt kapni. Azonnal megnyugtattam, hogy nincs egyedül ezzel a vágyával, mert nagyon sok úr keresi ezt a korosztályt, hiszen egyedül, senkinek sem jó. Erzsikém, te egy csinos, vidám, fürge hölgy vagy, tárt karokkal várnak a férfiak! Akkor 2014 – et írtunk, Erzsikét beregisztráltam és felvérteztem mindenféle okos tanáccsal.

 

Ő kicsit félszegen, de elindult a társkeresés útján. Én nagyon nagy tiszteletet éreztem irányában, mert hatalmas lépést tett meg saját fejlődésében. 

Egyfelől megtanulta kezelni a számítógépet, ami lássuk be, még fiatalabb korban sem egyszerű, másfelől változtatni akart az életén!

Levelezgetett, ismerkedett, láthatóan élvezettel használta a rendszert, de csak nem akadt egyetlen úr sem a hálójába.

 

Egyik délután csörgött a telefonom, hát Erzsikém izgatottan hívott: képzeld Ágikám, mi történt?

Atya ég, csak nem valami szörnyűség – kérdeztem izgatottan? Jaj dehogy is, megtaláltam Imrét!

Elmondok neked mindent pontosan.

 

Hát így történt a palackposta különleges esete!

 

Ágika, mikor beregisztráltam, nagyon nagy lendülettel kezdtem a keresgélést. Ahogy mondtad, büszke voltam magamra, hogy ilyen vén fejjel meg tudtam tanulni a számítógép kezelését.

No, mást nem is tudok rajta csinálni, csak erre van beállítva, de ez így van jól. Telt múlt az idő, de hát ezek az öregurak olyan lusták, hogy az csak, na!

Már kezdtem azon gondolkodni, hogy feladom, mikor is láttam ezt a palackposta lehetőséget.

Fogalmam nem volt semmiről, megnyomtam a gombot, gondoltam, lesz, ami lesz.

Azt sem tudtam, hogy mi történik, reméltem, hogy nem rontok el semmit. Szóval olyan nagy bajt, csak nem csináltam!

Pár nap múlva, láss csodát, kaptam egy levelet Imrétől, jelezve, hogy ő válaszolna az én palackpostán elküldött levelemre.

Képzelheted, azt se tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, hogy vénasszony létemre, mibe keveredtem!

De azért megsúgom neked, valami belülről fűtött.

Lehet, hogy a kíváncsiság, de lehet, hogy attól több, méghozzá a nőiességem!

A barátnőim hüledeztek, de hihetetlenül várták a fejleményeket. Szó szerint riadóláncot csináltak maguk között!

 

Kedves Olvasó, ezt olyan cuki volt hallani egy nagymama szájából, hogy el sem hiszitek. Végre, ott tartunk, hogy a boldogságra vágyás, a társ megtalálása, nem csak a fiatalok privilégiuma.

Végre felébredt a világ!

 

Szóval Ágikám, még történtek itt egyéb furcsa dolgok is!

Amikor rákattintottam, hogy megnyissam a jelentkező Imre adatlapját, akiről az égvilágon semmit nem tudtam, hát bizony nagy különlegességet láttam. Gondolom, hogy egy számítógépes hiba történhetett, mert ekkor nálam a facér, társkeresős hölgyek sora jelent meg.

Gondolhatod, hogy mekkorát néztem!

Kiderült, hogy ez az oldal, az addig ismeretlen Imre, keresési lehetőségeit tartalmazta,  vagyis azt az adatbázist láttam, amit Imrének kellett volna látnia.

 

Azt hittem elájulok, mert arra gondoltam, hogy mégis elcsesztem valamit. Azonnal telefonáltam neked, aki gyorsan intézkedtél és a hiba percek alatt helyreállt.

De hogyan került az én számítógépemre ez az oldal, a társkereső férfiak helyett, ez örök rejtély marad.

Ami a lényeg, hogy amíg Imre és én a hiba okát és a megoldást kerestük, egyre hosszabb levelezésbe keveredtünk.

Az én Imrém, ezen hiba kapcsán, egyre inkább megnyílt, egyre többet érdeklődött rólam, és innen már felgyorsultak az események.

 

Telefonszámot cseréltünk, még többet beszélgettünk és természetesen, személyesen is találkoztunk és ez a találkozás olyan jól sikerült, hogy  azóta el sem akarunk válni.

 

Ma pedig mindkettőnk családja azon nevet, hogy a társkereső iroda által összekutyult számítógépes hiba hozta össze a nagyiékat, vagy a palackposta ilyen ügyesen szervezi a párok egymásra találását – ki tudja?

 

Hát ez lenne az én Imrémmel való egymásra találásunk különleges esete. Boldogan kívánjuk, hogy minél többen éljenek ezzel a lehetőséggel és mindenki sikeresen találjon társat a palackposta segítségével,

mert bármilyen üzenet lehet telitalálat!

 

Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!

 

(Társkereső irodám elérhetősége:06/20/566-50-47 http://vac.ctk.hu) 

 

Folytatás pár nap múlva:

Soha ne mond, hogy soha!

 

 

 

 

komment

TÖRTÉNET/16.Csak szívével lát jól az ember,

2017. szeptember 04. 21:09 - Barányi Ági

avagy a lélekpárok találkoznak!

Egy látássérült férfi története

Judit barátnőm tollából:

 

Én is, elvált, kisgyerekes anyukaként, mint megannyi társkereső, évek óta vártam a csodát és ábrándoztam a FÉRFIRŐL, aki fehér lovon vágtat majd be az életembe. (akkor azt sem bántam volna, ha vánszorog, csak jöjjön már!)

 

Ági évekkel ezelőtt beregisztrált a társkeresőbe, és vártam, csak vártam, és egyre reménytelenebbül, csak vártam! Néha bőszen keresgéltem, érdeklődtem, vagy 100 levelet megírtam, akkor sem történt semmi érdemleges.

Azért nem akarok hazudni, mert volt néhány telefon, 1 – 2 randi hihetetlen alakokkal, hosszabb – rövidebb ideig tartó, inkább csak kínlódásnak nevezhető kapcsolat, aztán megint semmi.

Néha ábrándoztam a „hű – ha” micsoda klassz férfiről,  mikor pedig karnyújtásnyira volt tőlem, kiábrándultan csalódtam és belehaltam a nagy büdös semmibe. 

Néha pedig menekültem a „jaj-jaj” hapsik elől.

Szóval, így utólag visszagondolva, azért volt itt minden, de az én lelkemnek ez mégis kevés.

Lehet, hogy még nem született meg az a férfi, aki nekem megfelel?

Nem tudom, de így nem volt jó, az biztos!

Ági egyre csak annyit mondott: NYUGI!

 

No, ettől aztán még gyakrabban durrant be az agyam, lett tele a hócipőm és mi tagadás „furcsa szavakkal”illettem magam körül boldog - boldogtalant!

Ezen sokadik, kibillent és elégedetlen állapotom kellős közepén újra megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám!

Bősz ordítozásomat a gyerekeimmel abbahagyván, szikrázó szemekkel nyomtam meg a zöld gombot, de szerencsére, valami „égi jel” még időben megállította bennem az elégedetlenül visítozó nőt, mert a vonal túlsó végén mély csend volt, mintha valaki arra várt volna, hogy a dührohamom megszűnjön, - aztán beleszólt egy nagyon kedves, kellemes, visszafogott, udvarias férfihang.

 

Ő volt az egyetlen férfi, „társkereső pályafutásom” jó néhány éve alatt, aki nem tegezett le, hanem nagyon tisztelettudóan, kezeit csókolómmal köszönt és bemutatkozott.

Az én hangom szerencsére elakadt. Ejha, itt most komoly dolog történik, - villant át az agyamon!

De jó, hogy nem haraptam le a fejét!

1 másodperc alatt tudathasadásos állapotba kerültem, mert ugye el tudjátok képzelni azt a szitut, hogy korábban még szét akarsz tépni mindenkit, és egy ismeretlen, kedves hangtól beléd nyilall  valami tudatalatti érzés, hogy ÉBRESZTŐ EMBER, itt VELED VAN A GOND, és nem a másikkal?

Ez a felismerés egy elégedetlen embernek, iszonyatos trauma, pedig kérem szépen itt most pontosan ez történt velem!

 

Nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, mert a meglepetés, atombomba méretű volt!

Nekem ez a finom, mégis férfias stílus, mindig is nagyon imponált, most is levett a lábamról, és egyből kijózanított!

Elmondta, hogy ő Márton, Budapesten lakik, 35 éves, látássérült fiatalember.

A központi irodában regisztrált, ott kapta meg a számomat és ő most ismerkedési szándékkal hívott föl.

 

Én akkor, finoman szólva, egy rövidebb és sokadik, jelentéktelen kapcsolatom végstádiumát éltem, magyarul, nagyon szarul voltam, plussz, akaratlanul  is hozzá kellett szoknom, a férfiak, néha pofátlan tegeződős stílusához.

Hát ezért is esett olyan jól, a hirtelen jött elegáns hangvétel.

 

Most zárójelben megjegyezném kedves Urak, bizony lehetne sokkal magasztosabb formában is kezdeni az ismerkedést.

Az állandó tegeződő stílus a privát életben sem lehetséges, akkor talán itt sem kellene ezzel nyomulni! 

Engem mindig is zavart! Higgyék el, nagyon is bejön a hölgyeknek az udvariasság.

Én 45 éves vagyok, kisebb – nagyobb hullámvölgyektől eltekintve, alapjáratban normális, kvázi szeretném én eldönteni, hogy kivel tegeződök!

 

Szóval azonnal elmeséltem Áginak, hogy megérintett egy nagyon udvarias fiatalember telefon hívása, szívesen találkoznék is vele, de most érzelmileg nem vagyok még toppon.

A bemutatkozása bejött, de mi tagadás, a látás problémája megrémített, ezért még nem erőltetném a dolgot, de jól esett, az biztos.

Ebben meg is egyeztünk.

 

Közben teltek, múltak a hetek, a gyerekeimmel és egyéb teendőimmel voltam elfoglalva, már el is felejtettem az egészet, mikor is augusztusban ismételten megcsörrent a telefonom.

Hoppá, ki is lehet ez az ismerős, kellemes, udvarias hang, aki kissé félszegen szólt bele?

Ugye, ismeritek ezt a pár másodperces,- uram, atyám ki lehet ez,- izzasztó érzést, közben kattog az agyad, hogy hová is tegyed a dolgokat? 

A vonal túlsó végén, végre megjött a segítség: Márton vagyok, Juditka emlékszik még rám?

Hát hogyne emlékeztem volna?

Ha néha tudnánk beszélgetni, nekem az is nagyon jó lenne.

Nem volt tolakodó, csupa szeretet áradt a hangjából.

Miért is ne, gondoltam, magányos lelkek vagyunk mind a ketten.

 

Ezek után többször felhívott és egyre jobban és hosszasabban elbeszélgettünk. Esténként már vártam a hívását, hogy átbeszélhessem vele az ilyen – olyan aktuális nyűgjeimet.

Ő, egy élő villámhárító volt nekem, a maga bölcsességével, higgadtságával. Hozzáteszem végig magázódtunk és ez továbbra is nagyon imponált.

Nem is erőltette a tegeződést, nyilván úriemberként tudta, hogy ezt a nőnek kell felajánlani.

Marci családban élt, szüleitől ugyan külön, a nővérével lakott, volt munkahelye, teljesen aktív életet élt.

Egyre jobb és tartalmasabb dolgokról beszélgettünk, olyan emberismerettel, belső látással rendelkezett, hogy elképedtem.

Tudtam, hogy aki látássérült, annak hihetetlen kifinomult érzéke van a világról, dehogy ennyire jól képbe legyen az élet dolgaival, az bámulatos volt!

Ő mindig azt „látta” a külvilágból, amit más nem látott, és ez sokkal több volt annál. Ez engem ámulatba ejtett! Úgy döntöttem, hogy találkozni szeretnék vele.

Létre is jött a „randi” egy váci cukrászdában.

Marci Budapestről a zónázóval, önállóan érkezett, én vártam az állomáson és egy nagyon kellemes délutánt töltöttünk együtt.

Udvarias volt, amolyan igazi, régi vágású gentleman, amilyenre én mindig is vágytam.

No de akadt egy elég nagy gond. Részemről nem volt szikra.

Ahogy Ági mondaná, nem volt benne a CSÍ!

Éreztem, hogy nem érzem, - jó mondás!

Márpedig ha az nincs, akkor nincs túl sok esély egy párkapcsolatra.

Ő nem az én esetem, de volt valami megmagyarázhatatlant vele kapcsolatban. És itt jött a furcsaság: azt tudtam, hogy férfiként nincs szikra, de emberként viszont igen.

Ezt el is mondtam Marcikának, aki ezt megértette és mivel kölcsönös volt a szimpátia, megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot.

 

Kedves Olvasó, nekem innentől kezdve, szépen lassan megváltozott az életem. Tudom, hogy ezek nagyon – nagy szavak, de igazak!

Azóta is napi szinten beszélgetünk, minden gonddal felhívjuk egymást, mert fontossá vált a véleménye. Ő lett az egyik legjobb barátom, sőt a „kisöcsém”. Azóta sok mindent átértékeltem, változtak az elképzeléseim, nyugodtabb lettem, pedig semmi más nem történt, mint az, hogy egy nem látó emberrel megbeszélem azt, amit én látó emberként sem látok, kvázi nem veszek észre! Szinte hihetetlen!

 

Óriási változáson mentem át, aminek a gyümölcsét már most is élvezem. Több mint két év telt el az óta, és én nagyon hálás vagyok a sorsnak,

(no meg a társkereső irodának) hogy ez így alakult.

Ő az a csupa nagybetűvel írt EMBER!

Mintha az angyalok küldték volna mellém, egy igazi ajándék.

 

Vele nem egy partnert kaptam, hanem annál jóval többet, valami teljesen másfajta rálátást és érzelmi világot, amire mind a kettőnknek szüksége volt, van, és remélem még nagyon sokáig lesz is!

A lelki társamat találtam meg benne.

Ott vagyunk egymás örömeinél, bánatánál, segítjük, ha kell, vigasztaljuk, vagy éppen bátorítjuk egymást.

 

Ha ez nem velem történik meg, el sem hinném. Azt gondolnám, hogy egy jó reklámfogás az irodának, pedig nem. Ez valóság.

Párkapcsolatra vágytam és rám talált egy lelki kapcsolat. Természetesen ez nem pótolja egyikünknél sem a szerelmi társat, de annak is eljön az ideje!

Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!

 

(Társkereső irodám elérhetősége:06/20/566-50-47 http://vac.ctk.hu) 

Folytatás pár nap múlva:

 

Erzsike és Imre különleges esete a palackpostával

komment
süti beállítások módosítása