Csak el kell indulni!
A társkeresést nem csak irodai szintű munkával segítjük, hanem rendezvényekkel is. A most következő siker, egy bálban kezdődött…!
Időpontot egyeztettem egy kellemes férfival és nem csalódtam.
Kezében egy szál vörös rózsával lépett be hozzám
Bálint, aki a 60 –as éveiben járó, nagyon sármos, magas, egyetemet végzett, igazi úriember volt. Gyerekei felnőttek, unokái voltak, és sajnos 2 évvel ezelőtt meghalt a felesége.
A család nagyon összetartó lévén, együtt költöztek ki Budapestről egy közeli kisebb városba, ahol vettek egy háromlakásos társasházat, a lánya családja, a fia családja és Bálint számára.
Ahogy mesélt a feleségéről, a könnyeit törölgette.
A gyerekei inspirálták, - papa ne maradj egyedül, a mamát senki nem helyettesítheti, de kell valaki, akivel jól érzed magad, akivel el tudsz menni ide – oda, akivel beszélgethetsz saját dolgaidról.
Tudtam, hogy igazuk van, mégis nehezen fogadtam el ezt a gondolatot, hiszen 40 évet éltem a feleségemmel, jóban és rosszban.
Lelkét nehezítette, hogy az egyik kislány unokája súlyos balesetet szenvedett, és már hosszabb ideje élet – halál között lebegett.
Mi, irodavezetők, sokszor szívszorító történteket hallgatunk végig.
Nekünk is nehéz ilyen helyzetekben megszólalni és okosságokat mondani. Bálint viszont már nem akart a múltban ragadni.
Tisztességgel meggyászolta a feleségét és lépni akart.
Nagyon becsültem érte.
Segítséget kért a válogatásnál, bár otthon a gyerekeinél volt internet, de ő ezt diszkréten akarta kezelni. Az elvárásai teljesen reálisak, így elkezdtük a keresést.
Kiválasztottunk 3 hölgyet, a telefonszámot leírta és elindult a nagy útra.
Ezt megcsináltuk 3 – 4 alkalommal és becsületére legyen mondva, valóban próbálta megtalálni élete párját, de valami mindig hiányzott. Közeledett a Húsvét és a pesti központunk feldobta: szervezzünk Locsolóbált egy dunai rendezvényhajón!
Én üdvözöltem az ötletet, bár ez igen nagy melóval jár az irodavezetők részéről Az emberek először lelkesen rávágják, hogy persze, jönnek,
később aztán ilyen – olyan okok miatt alább hagy a hevület.
Főleg a férfiak a gyávák, jönnek a kifogások, nem tudok jól táncolni, ott fogok lötyögni. Természetes, hogy mindenkiben van a félsz.
A lányok rémálma pedig, hogy jaj, istenem milyen ciki lesz, ha nem kérnek fel, nem akarok petrezselymet árulni…stb.
Ezek érthető szorongások, ezért az ügyes szervezők, az ilyen helyzetekre is kitalálták már a megoldást.
Most beavatom az olvasót egy kis „műhelytitokba”
A táncos rendezvényeken animátorokat foglalkoztatnak, akik „mozgatják” a vendégeket.
Ezekben az egyszerű játékokban feloldódik a kezdeti feszültség és innen már könnyebben megy a csoportos és a páros tánc is.
Szóval ott tartottunk, hogy szerveztük a Locsolóbált. Meghirdettem az ügyfeleim között, jött is szép számmal jelentkező.
Tudtára adtam a hölgyeknek, uraknak, hogy én is megyek a bálba, ez biztonságot adott mindenkinek. Sőt, terveim szerint, vonattal menjünk, hogy mindenki tudjon koccintani.
Egy kis alkohol mindenki kedvét megdobja.
Az ilyen rendezvények szervezésénél a legnehezebb a hölgyek/urak és a korosztályok arányát előre látni. Egy 30 éves pasi sem óhajtana egész este egy 60 éves nővel táncolni, mindenki nyilván valóan a saját korosztályával szeretne ismerkedni.
A hölgyek sem akarnak, pasi hiányába, egész este együtt táncolni.
Szóval nem egyszerű, mert itt „alaptörvény”, hogy mindenkinek jól kell éreznie magát, az est, csak jól sikerülhet!
Nekünk, szervezőknek, ezért óriási a tét, mert a jelenlévők elviszik a jó, vagy adott esetben a rossz hírünket!
Visszakanyarodva a szervezéshez, Bálint jelezte, hogy ő is jönne.
Hát ez nagyszerű, - mondtam, ezek mindig nagyon jó hangulatú rendezvények. Csinosan felöltözve, este 7 óra körül kis csapatunk megérkezett a hajóra, ilyenkor a helye már mindenkinek, ki van jelölve.
Kellemes a zene, az animátorok ügyesen elkezdték a vendégeket mozgatni, nevetések, viccelődések és már oldódott is a légkör, egyre vidámabb lett a társaság.
Hozták a vacsorát, az italt, ezután újabb nevetős műsorszámok következtek és indult a tánc.
Én éber szemekkel néztem a vendégeket, mert itt, nagy dolgok történhetnek és történtek is!
18 fős csapatomban több volt a hölgy, mint a férfi, de ez láthatóan nem zavarta őket, vidám, talpraesett csajok jöttek össze, akik pillanatok alatt feltalálták magukat, elkapták a hangulatot és pasikat is!
Egyedül az én Bálintom ült szomorkásan, láthatóan az emlékeibe zuhanva várta, hogy teljen az idő. No, ez így nem lesz jó, - gondoltam, éreztem, hogy ki kell találnom valamit.
Odamentem hozzá, hölgyválasz, - mondtam és felkértem.
Ez volt a legjobb, amit tehettem, ugyanis furfangosan a táncot úgy irányítottam, hogy jó nagy körben bejártuk a parkettet, így szemrevételeztem a „helyzetet” magyarul, Bálinthoz illő csajszit kerestem.
A pesti kolléga ügyfelei között, pár másodperc alatt kiszúrtam, egy kedves arcú, csinos, de igen magányosan üldögélő hölgyet, aki érzésem szerint Bálintunknak pont jó lett volna.
No, megvan a hölgy, akkor indulhat a kavarás!
Bálint, - látott már itt olyan hölgyet, akivel szívesen táncolna, vagy egyáltalán megismerkedne? Jaj, Ágika, dehogy is, eszembe jutottak a feleségemmel eltöltött szép esték, és nehéz lett a lelkem. Lehet, hogy el se kellett volna jönnöm.
Tudtam, éreztem, hogy most kell bedobnom a „csalit”, mert különben győz a szomorúsága.
No és szétnézett már a nőcik táján?- mert ha nem, akkor most azonnal tegye meg! Vegye észre, amit már mindenki észrevett, - mondtam és sejtelmesen mosolyogtam.
Mit kellene észrevennem? Nézze csak ott, annál az asztalnál ül egy fehér blúzos, vállig érő, szőke hajú hölgy.
Ugye milyen csinos, kedves mosolyú, önnek hogy tetszik? - ezzel felállítottam a csapdát, amibe Bálintunk szépen bele is sétált. Igen, nekem is nagyon tetszik. Szívesen megismerkedne vele?
Hát igen, - mondta bátortalanul, de lehet, hogy nem lennék neki szimpatikus. Kérje fel táncolni – javasoltam!
Tudtam, hogy egyenesbe vagyunk, már csak „ármánykodásom” utolsó mondata hiányzott: Örülök, hogy tetszik, mert a hölgynek is tetszik ön.
Észrevettem, hogy állandóan ide mosolyog, bizonyára nem énmiattam…! Ágika, én ezt egyáltalában nem vettem észre, - biztos benne?
Bálint, egészen biztos vagyok, ezt én jobban meglátom.
Hatottak a mondataim és szerintem Bálintnak is tetszett a „kiválasztottam”, mert egyre izgatottabb lett és gyakrabban pillantott felé.
Vége lett a számnak, leültünk, szünet következett. Ilyenkor beszélgetések, jövés – menés, alakul ki.
Én azonnal felpattantam, megkerestem a pesti kollégát, hogy többet tudjak meg a kiszemelt hölgyről.
Egy özvegy jogásznő, Katalinnak hívták. Beszélgetésbe elegyedtünk, elmondtam, hogy az úr, akivel az előbb táncoltam, szeretne vele megismerkedni, mert nagyon vonzónak találja.
Elmondtam, amit ügyfelemről lehetett tudni, és kértem, hogy fogadja a közeledését.
Igen, képzelem, hogy most többen is, mit gondolnak rólam?
Igen, tudom, hogy ez a részemről egy hatalmas nagy „kavarás”, mert ezt a két embert én néztem ki egymásnak, én hívtam fel a figyelmüket, mert különben nem vették volna észre a másikat.
Igen, tudom, hogy ez veszélyes játék, de azért vagyunk itt…!
Szóval nem volt kockázat, mert biztos voltam benne, hogy két intelligens ember meg tudja oldani ezt a helyzetet, vagyis, ha szimpatikusak egymásnak tovább ismerkednek, ha nem, akkor nem.
Veszteség nincs, csak nyereség!
Nagyon sok esetben az elindulást kell megsegíteni, a többi már megy magától, és én ezt most itt bevállaltam!
Szóval újból kezdődött a zene és láss csodát, Bálint elindult Katalin felé!
Ezt a pillanatot látnom kell, és igen, igen, Katalin észrevette a közeledést és olyan hívogatóan mosolygott rá, ahogyan csak egy nő tud bátorítani egy férfit, aki valóban tetszik neki!
Istenem, - MOST KEZDŐDÖTT EL EGY KAPCSOLAT, és igazam lett!
Egész este táncoltak és beszélgettek, nevetgéltek.
Bálint hetekig nem jelentkezett, már kezdtek feledésbe merülni az események, mikor is az egyik nap egy vidám férfihang beleszólt a telefonba, - X Bálint vagyok, Ágika, szeretnék elmondani valamit, bemennék az irodába.
Várom!
Mint, akit kicseréltek, egy mosolygós, vidám férfi lépett be, kezében 3 szál vörös rózsával és mesélt és mesélt és mesélt! A bál után, már másnap hívtam Katalint.
Egyre többet találkoztuk és szép lassan elindult köztünk egy folyamat.
A gyerekeim és az unokáim is elfogadták, nagyon sokat vagyunk együtt.
Nem hittem volna, hogy ilyen létezik.
Ágika, ha akkor nem szól, hogy tetszem Katalinnak, akkor én észre sem veszem és soha az életbe nem megyek oda hozzá!
És képzelje el Ágika, a kis unokám is egyre jobban van, az orvosok szerint is, meg fog gyógyulni.
Csoda történt!
Igen, valóban csoda történt!
Hová is vezet egy jó kis ármánykodás - no, ugye?!
Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!
(Társkereső irodámat itt megtalálod: http://vac.ctk.hu)
Ha nem indulsz el, nem történik semmi, avagy a mélypont utáni első szárnycsapások.
